Előző cikkemben a futás elleni védelemről írtam néhány gondolatot. Ahogy ott is jeleztem, a football evolúciója következtében egyre nagyobb százalékban fordulnak elő passz play-ek már a profik között is (egyetemi és high school szinten már régebb óta), ezáltal mind nagyobb szerephez jutnak a passz elleni védelmek, a koncepciók és a variáltabb, komplexebb defensive rendszerek.
A pass defense-nek két alapvetően fontos összetevője van, gyakorlatilag mind a kettő szükséges ahhoz, hogy a defense sikerrel lépjen fel a pass play-ek ellen, ha bármelyik alulteljesít, akkor nagyon nehéz érdemben védekezni, főleg egy jól passzoló csapat ellen. Az egyik komponens a pass rush, a másik pedig a coverage.
Rendszerektől, edzői mentalitástól függően helyezhetnek egyikre vagy másikra nagyobb hangsúlyt, de nagyon nehéz lenne akár a pass rush-ra, akár a coverage-ra azt mondani, hogy egy passz play esetén az a fontosabb.
Kezdjük a pass rush-sal. A nevéből is adódóan egy rohamról van szó, ami a passzoló ellen irányul. Play-ek elemzésénél szoktak beszélni arról, hogy hány fős a pass rush. Ez azt jelenti, hogy a defense 11 játékosából mennyi az, amelyik az irányítót támadja. Főszabályként elmondhatjuk, hogy a pass rush a defensive line munkája és a linebackerek blitz-ei egy pass play során. Persze ez nem mindig így alakul, hiszen bizonyos esetekben (például egy zone blitz-nél) a defensive linemant kivonhatják a pass rush-ból és coverage feladatokat kaphat.
De az általános mégis az, amikor a defensive line rohamoz és adott esetben ezt támogatja egy-két linebacker blitz.
Itthon tapasztalataim szerint kialakult egy téves nézet, miszerint egy pass rush csak akkor eredményes, ha az irányítót egy mérkőzésen ötször-hatszor sackeli a védelem. A valóság ettől nagyon távol áll. Oyannyira, hogy egy pass rush úgy is lehet eredményes, ha egy darab sacket sem sikerül a statisztikához hozzátenni. Ugyanis a pass rush célja nem a sack, hanem az, hogy az irányító folyamatosan, play-től függően kisebb-nagyobb nyomás alatt legyen. Az a lényeg, hogy az irányítónak minél kevesebb ideje legyen kiválasztani a célponját és passzolni. Ebből kiindulva tehát nagyon eredményes lehet a pass rush ha csak egyszer-egyszer érnek is oda az irányítóra, de a zsebet folyamatosan összenyomják, menekülésre és gyors passzra kényszerítve ezzel a QB-t.
Számos technikát, lineman stuntot, zone blitz-et, linebacker blitz-et használhatunk a pass rush kivitelezésére, ezek közül most kettőt emelek ki és ismertetek röviden.
Az egyik ilyen technika a gap and go. Tulajdonképpen ez a legelemibb és legegyszerűbb pass rush technika. A lényege abban rejlik, hogy a defensive linemanek mindentől függetlenül kapnak egy lyukat és azon próbálnak átjutni és az irányító közelébe férkőzni. Itt az elsődleges kulcs, hogy ne kapjanak egy az egyben szemből blokkot, ezért aztán viszonylag ritka (főleg alacsonyabb szinten), hogy a defensive lineman a gap and go feladatot head-upból végezze el, sokkal inkább valamely technikáról, az offensive lineman valamelyik válláról indul. Ahhoz, hogy a lineman jól kivitelezett gap and go stuntot vigyen végig, főleg gyorsaságot és jó kéztechnikát igényel.
Egy másik pass rush módszer, amire most kitérek, a bull rush. Ez már valamivel trükkösebb a gap and go egyszerű rendszerénél és egészen más defensive linemant igényel. A gap and go esetében ugye leírtam, hogy a cél, hogy lehetőleg blokkolatlanul a defensive lineman átcsusszanjon a zseben. A bull rush célja ezzel éppen ellentétes. A defensive lineman keresi a kontaktot az offensive linemannal és az az elsődleges feladat, hogy betolva az offensive linemant összenyomja a zsebet. Értelemszerűen ez a technika fizikálisabb defensive linemaneket igények és a gyorsaságnál sokkal fontosabb a lábtechnika.
Visszautalnék itt a futás elleni védelemben leírtakra (1-gap, 2-gap felelősség), hiszen ha belegondolunk, láthatjuk, hogy lényegében véve ugyanarról van szó csak a passzjátékra kivetítve.
Mint említettem, a pass rush elsődleses célja, hogy az irányítónak minél kevesebb ideje maradjon passzolni. Hogy ez miért fontos? Itt jön be a másik összetevő, a coverage fogalma.
A coverage-ról egy korábbi posztomban már részletesebben írtam, így most nem fogok hosszabb fejtegetésbe bocsátkozni. De annyit mindenképpen érdemes kijelenteni, hogy a téves felfogással szemben a coverage nem a secondary munkáját irja le, illetve nem feltétlenül csak a secondary munkáját. Leegyszerűsítve a dolgot elmondhatjuk, hogy egy pass play esetén a coverage résztvevője mindenki, aki nem vesz részt a pass rush-ban. Szabályt erősítő kivételek persze vannak, amikor egy játékos sem a pass rush-ban, sem pedig szoros értelemben véve a coverage-ban sem vesz részt, hanem egy speciális feladatot kap (pl. QB spy), de erre most nem térek ki külön.
Alapvetően a coverage-nak addig van “könnyű” dolga, amíg a receiverek a saját route-jukat futják és minél közelebb vannak a line of scrimmage-hez. Nem nehéz ezt az állítást megindokolni. A line of scrimmage közelében mindig több védőjátékos található, mint mélyen, így mind a zóna, mind pedig az emberfogás könnyebben kivitelezhető. És, hogy miért jobb addig, amíg a saját route-ját futja? Mert ha megfutotta, utána már teljesen szabadon mozog, össze-vissza, sok irányváltással, hogy tisztára dolgozza magát.
A fentiekben leírtak alapján érthető, hogy coverage nélkül hasztalan a pass rush, pass rush nélkül pedig a coverage. Ha jó a pass rush, nagy nyomást tud helyezni az irányítóra, az offense kénytelen viszonylag rövidebb passzokkal operálni, a rövidebb passzokat pedig egy jól funkcionáló coverage könnyedén levédekezhet. Ugyanakkor bármilyen jó is a coverage, ha nincs kellő nyomás az irányítón, rengeteg ideje van egyrészt pontosan megválasztani a célpontját, másrészt hosszú passzokra is vállalkozhat, így a coverage nagyon nehéz helyzetbe kerül.
A pass defense-nek két alapvetően fontos összetevője van, gyakorlatilag mind a kettő szükséges ahhoz, hogy a defense sikerrel lépjen fel a pass play-ek ellen, ha bármelyik alulteljesít, akkor nagyon nehéz érdemben védekezni, főleg egy jól passzoló csapat ellen. Az egyik komponens a pass rush, a másik pedig a coverage.
Rendszerektől, edzői mentalitástól függően helyezhetnek egyikre vagy másikra nagyobb hangsúlyt, de nagyon nehéz lenne akár a pass rush-ra, akár a coverage-ra azt mondani, hogy egy passz play esetén az a fontosabb.
Kezdjük a pass rush-sal. A nevéből is adódóan egy rohamról van szó, ami a passzoló ellen irányul. Play-ek elemzésénél szoktak beszélni arról, hogy hány fős a pass rush. Ez azt jelenti, hogy a defense 11 játékosából mennyi az, amelyik az irányítót támadja. Főszabályként elmondhatjuk, hogy a pass rush a defensive line munkája és a linebackerek blitz-ei egy pass play során. Persze ez nem mindig így alakul, hiszen bizonyos esetekben (például egy zone blitz-nél) a defensive linemant kivonhatják a pass rush-ból és coverage feladatokat kaphat.
Az egyik ilyen technika a gap and go. Tulajdonképpen ez a legelemibb és legegyszerűbb pass rush technika. A lényege abban rejlik, hogy a defensive linemanek mindentől függetlenül kapnak egy lyukat és azon próbálnak átjutni és az irányító közelébe férkőzni. Itt az elsődleges kulcs, hogy ne kapjanak egy az egyben szemből blokkot, ezért aztán viszonylag ritka (főleg alacsonyabb szinten), hogy a defensive lineman a gap and go feladatot head-upból végezze el, sokkal inkább valamely technikáról, az offensive lineman valamelyik válláról indul. Ahhoz, hogy a lineman jól kivitelezett gap and go stuntot vigyen végig, főleg gyorsaságot és jó kéztechnikát igényel.
Mint említettem, a pass rush elsődleses célja, hogy az irányítónak minél kevesebb ideje maradjon passzolni. Hogy ez miért fontos? Itt jön be a másik összetevő, a coverage fogalma.
A coverage-ról egy korábbi posztomban már részletesebben írtam, így most nem fogok hosszabb fejtegetésbe bocsátkozni. De annyit mindenképpen érdemes kijelenteni, hogy a téves felfogással szemben a coverage nem a secondary munkáját irja le, illetve nem feltétlenül csak a secondary munkáját. Leegyszerűsítve a dolgot elmondhatjuk, hogy egy pass play esetén a coverage résztvevője mindenki, aki nem vesz részt a pass rush-ban. Szabályt erősítő kivételek persze vannak, amikor egy játékos sem a pass rush-ban, sem pedig szoros értelemben véve a coverage-ban sem vesz részt, hanem egy speciális feladatot kap (pl. QB spy), de erre most nem térek ki külön.
Alapvetően a coverage-nak addig van “könnyű” dolga, amíg a receiverek a saját route-jukat futják és minél közelebb vannak a line of scrimmage-hez. Nem nehéz ezt az állítást megindokolni. A line of scrimmage közelében mindig több védőjátékos található, mint mélyen, így mind a zóna, mind pedig az emberfogás könnyebben kivitelezhető. És, hogy miért jobb addig, amíg a saját route-ját futja? Mert ha megfutotta, utána már teljesen szabadon mozog, össze-vissza, sok irányváltással, hogy tisztára dolgozza magát.
A fentiekben leírtak alapján érthető, hogy coverage nélkül hasztalan a pass rush, pass rush nélkül pedig a coverage. Ha jó a pass rush, nagy nyomást tud helyezni az irányítóra, az offense kénytelen viszonylag rövidebb passzokkal operálni, a rövidebb passzokat pedig egy jól funkcionáló coverage könnyedén levédekezhet. Ugyanakkor bármilyen jó is a coverage, ha nincs kellő nyomás az irányítón, rengeteg ideje van egyrészt pontosan megválasztani a célpontját, másrészt hosszú passzokra is vállalkozhat, így a coverage nagyon nehéz helyzetbe kerül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése