Evolúció saját házon belül

Néha igen nehéz önkritikát gyakorolni és átértékelni a dolgokat. Viszont, ha sikerül, akkor mindenképpen le kell vetkőzni a rossz szokásokat és ha szükséges, alapvetően változtatni kell a koncepciókon. Ez a tétel, azt gondolom, az élet minden területén alkalmazható, de azért jelenhet meg a Football Project blogon, mert 2013-ban ez érvényesült a Budapest Hurricanes védelmének felépítésében is.

Az általam irányított defense egység - nevezzük azt Wolves Juniors-nak vagy éppen Hurricanes-nek - rendszerét 2007-ben kezdtem el építgetni. A teljes rendszer a variálhatóságra, a verzatilitásra épült, alapul véve azt, hogy a defense játékosai regionális viszonylatban is villámgyorsak. A rendszert egyre inkább bővítettem, egyre bonyolultabbá is vált, 2012-ben már a stuntok nélkül is közel száz formációból válogathattam. A koncepció, az volt, hogy a lehető leginkább kiszámíthatatlan defense rendszert rakjam össze. Egy-egy konkrét szituációra (például egy 30 yardról induló, 2&8-ra induló szélső futás esetére) is legalább 6-7 defense play-t tudtam volna küldeni, melyek mindegyike tökéletes lett volna az adott play levédekezésére.

Túl sok volt, most már tudom. Egy dolog az elmélet, egy másik dolog, hogy gyakorlatban mi az, ami kivitelezhető, mi az, amit a játékosok meg tudnak tanulni és végre is tudnak hajtani. A sokszáz lehetséges defense playverzióból szerintem 2006-től 2012-ig körülbelül 70-80-at tudtam használni éles körülmények között, meccsszituációban. 

Mindezek mellett is 2011-ig gyakorlatilag makulátlanul működött a rendszer. 2009-ig junior csapatok ellen használtam a rendszeremet, itthon nem volt igazán szinvonalas konkurencia, Ausztriában pedig szintén a sebességre épült a játék. 2010-től a rendszert felnőtt csapatban kezdtem el használni. A játékosállomány is megváltozott kicsit, és még inkább a leendő ellenfelek játéktudása, játékrendszere. Így nekem is változtatnom kellett. A playbookban változást nem eszközöltem, azonban a playcallhoz máshogy álltam hozzá. Szűkítettem kicsit a használt play-eket, mind a mérkőzéseken, mind pedig az edzéseken. De - mint később kiderült - így is sok volt. 

2011-ben még ez az apró változtatás is bőven elég volt. Ugyanaz történt, mint a korábbi, junior években. Magyarországon a Divizió 2 versenysorozatban indulva nem igazán találtunk olyan ellenfelet, amely akár megközelítette volna a játéktudásunkat, és az osztrák divizió 2-ben tökéletesen illeszkedett az ellenfelekhez a defense rendszer.

A problemák 2012-ben kezdődtek, amikor lényegében először találkoztunk olyan csapatokkal, akiknél a nagy méret játéktudással is párosult - neadj Isten a sebesség párosult mérettel. Bár kudarcnak a 2012-es év is nehezen lenne nevezhető, hiszen kettő bajnokságban kettő ezüstérmet nyertünk, azonban a mi csapatunk - kiindulva főleg Kovács Zsolt és az én maximalizmusomból - mindig a végső győzelemmel elégedik csak meg. 

Mindenesetre kiderült 2012-ben, hogy fizikálisan nem vagyunk elég jók. Nyilván ezzel a kezdetektől fogva tisztában voltam, tudtam, hogy a játékosaim kicsik és könnyűek, de az addig használt rendszer, az addig felálló ellenfelek ellen befoltozta ezeket a hiányosságokat. 2012-ben ez már közel sem volt így, és ezt észre kellett vennem, reagálnom kellett erre. 

Észrevettem és reagáltam, de nem jól. Erre a 2013-as tavaszi CEI szezon a legjobb bizonyíték. A playbookhoz továbbra sem nyúltam hozzá, elvártam, hogy a játékosaim tudjanak belőle mindent, még akkor is, ha ténylegesen az akkor teljes playbook nagyjából 15%-át használtam. Még mindig az volt bennem, hogy kell nekem a sok lehetőség, hogy mérkőzésszituációban a lehető legjobb play-t választhassam és hívhassam. Viszont az edzéslátogatottság (jobban mondva annak hiányosságai) miatt számos formációt és play-t nem tudtunk kellőképpen begyakorolni, így, amikor mérkőzésen hozzányúltam, azt a játékosaim nem tudták készségszinten teljesíteni. 

És ez okozta a legnagyobb problémát. A legtöbb srác által korábban már unásig begyakorolt és éveken át alkalmazott, jól működő play-ek a más típusú és magasabb szintű játékot játszó ellenfelek ellen nem akartak működni. A linebackereket, de még a defensive line tagjait is a CEI csapatok nagydarab, bár nem feltétlenül technikásabb, de mindenképpen jóval fizikálisabb falemberei könnyű szerrel kiblokkolák. Volt olyan ellenfelünk, akik offensive line-ja ellen a mi front seven-ünk tömegbe alulmaradt (igen, nem elírás, az offensive line 6 fővel, a front seven értelemszerűen hét fővel számolva). Mivel a jól megszokott play-ek a fizikális offense-ek ellen meglehetősen kis hatásfokkal működtek, a “mamutok” ellen hatásosnak gondolt play-eket viszont nem tudta az egységek elegendő mértékben elsajátítani, ezért nem is olyan meglepő, hogy a defense nem szerepelt fényesen a 2013-as tavaszi szezonban. Munkájukat kifejezetten rossznak sem lehetne mondani, de azt gondolom, hogy a CEI-ben szereplő ellenfeleink viszonylag egyszerű offense-e ellen illett volna jobban teljesítenünk. 

De ez már bőven múltidő, múltidő volt már augusztus elején is, amikor Kovács Zsolttal megállapítottuk, hogy változtatni kell. És egyértelművé vált, hogy nem elég az, hogy a fejemben lévő rendszeren változtatok, mindent ki kell dobni és újra felépíteni.

Mindig is hittem abban, hogy egy csapatnál a playbook felépítése egy evolúciós folyamat. És abban is, hogy amatőr szinten a playbooknak kell a játékosállományra épülnie, nem pedig a játékosállományt kell egy teljesen önkényes és jellegidegen rendszerbe kényszeríteni. (Félprofi, profi szinten azért nagyban más a helyzet, hiszen ott lehetőség van a rendszerhez venni vagy draftolni játékost.) Mindenesetre a nyár elejére megmutatkozott, hogy annyira megváltozott a korábbi játékosállomány a védelmemben, hogy a 2006-ban elindított evolúciós folyamat a végéhez érkezett. 

A megváltozott viszonyokhoz mindent előről kell kezdeni, ha úgy vesszük a defense playbook és a védelmi rendszer evolúcióját ismét az egysejtűtől kell elkezdenünk. 

Így is történt, augusztus elején leültünk Zsolttal, és Kovács Sanyi közreműködésével összeraktunk egy nagyon egyszerű, nagyon szimpla rendszert. Az őszi szezonra való felkészülés alatt - sőt, még konkrétan a bajnokság alatt is - kicsit kibővítettük a playbookot. De még így is nagyon egyszerű, nagyon szimpla rendszerrel játszottuk végig és nyertük meg a bajnokságot. 

Hogy szeretek-e ezt a rendszert? Nem, egyáltalán nem, hiszen gyakorlatilag nulla a verzatilitása, semmi lehetőséget nem ad a playcallban kreativitásra, meglepetések okozására. Nem szeretem, de bajnokságot nyertünk ezzel. Nem szeretem, de a játékosaim alig több, mint egy hónap alatt megtanulták, és ami még fontosabb, meg is értették. És nem szeretem, de be kell látni, az itthoni ellenfelek egysíkú offense-játékai ellen (tisztelet a nagyon kevés kivételnek) bőven elég.

Nemzetközi szinten, vagy egy kreatívabb offense-t játszó hazai csapat ellen azonban már nem lesz elég. Ugyanis a könnyen megtanulható, egyszerű defense rendszernek van egy hatalmas hátulütője is, mégpedig az, hogy amilyen könnyen elsajátítható, éppolyan könnyen kiismerhető is az ellenfél számára. 

Ezért aztán nem lehet csak úgy egyszerűen a babérokon ülni, mondván, hogy egy HFL-győztes defense rendszerem van, hanem idén jönnie kell az evolúció következő lépcsőfokának, a Hurricanes defense rendszerét el kell juttatnom a gerincesek fejlettségi fogkáig.