Korábbi cikkében Zsolt ismertette a game plan offense oldalát. A defense game plan és game day playcall összeállítása nagyon sokban megegyezik az offense oldalán tapasztaltakkal, de mégis vannak komoly eltérések. A megegyezésk miatt lesznek olyan gondolatok, amiket ezáltal már másodszor lesznek olvashatók, mégis bízom benne, hogy unalmassá azért nem válunk. Lássuk tehát a defensive coordinator game planjét!
A game plan ugyebár a playbook egy kivonatos része. Ez igaz az offense és a defense esetében, különösebb magyarázatra talán nem is szorul ez az állításom, hiszen egyértelmű, hogy az adott mérkőzésre a playbookból válogatjuk össze a playeket. Rögtön az első különbség azonban az, hogy szerintem a defense game plannek sokkal jobban kell idomulnia az ellenfél offense-éhez, mint egy offense game plannek az ellenfél defense-éhez (rugaszkodjunk el a hazai viszonyoktól, itthon nagyjából azonos szintet képvisel ezen a téren a két fajta game plan). Éppen ezért a jó defensive game plant mindig úgy képzeltem el, mint egy halmazábrát. Az optimális defensive game plant a defense playbookjának és az ellenfél offense playbookjának metszete adja.
Hogyan készül el a game plan? Nem két perces folyamat. Ahogy azt Zsolt posztjában is olvashattuk, a game plan célja, hogy ne kelljen a coordinatornek minden egyes playcall előtt minden egyes playen végigpörgetnie az agyát. Akárcsak az offense esetében, a defense game plan is szituációkat vesz számba és azokra ad válaszlehetőséget. Nagy különbség az offense-hez képest azonban, hogy itt a szituációknál nem mi döntjük el, hogy mit csináljunk, hanem ki kell találnunk, hogy az ellenfél mit fog csinálni és arra kell választ találnunk.
Példaként: 2&5. Defense playcall szempontból az egyik legrosszabb szituáció, hiszen ebben a helyzetben gyakorlatilag bármelyik playéhez hozzányúlhat az offense. Egyből meg akarják csinálni a first downt? Vagy biztonságosan gyűrik le a távolságot? Futni fognak vagy passzolni? Ha futnak, középen vagy szélen? Ha passzolnak, röviden vagy hosszan? Ezekre a kérdésekre gyakorlatilag csak egyféleképpen tud választ találni a defensive coordinator, itt kap szerepet a tendenciák ismerete. De erről kicsit később.
Tehát szituációkat vetünk fel. Vannak a game plan boardoknak (vagy playcalling sheetnek, ahogy jobban tetszik) általános, mindenki által használt tartozékai de alapvetően a coordinator saját preferenciája szerint dönthet, hogy mit és hogyan szerkesszen bele táblázatába, végtére is az egésznek az a célja, hogy az ő tevékenységét segítse. Láttam néhány amerikai defense game plan boardot és azokból évek alatt raktam össze egy olyat, ami nekem - jelenleg - teljesen megfelel. Az alábbi szituációkat tartalmazza az én playcall sheetem:
- 1st down
- 2nd and short, 2nd and medium, 2nd and long
- 3rd and short, 3rd and medium, 3rd and long
- 4th down go for
- unsure punt (ha nem biztos, hogy negyedikre puntolni fog az ellenfél)
- red zone
- goal line
- own goal line (ha az ellenfél a saját goal line-jától indul)
Mindegyik szituációt szétbontottam arra, hogy passz vagy futás lesz. Passz esetén rövid, közepes és hosszú passzokra, futásnál pedig külső és belső futásokra tagoltam a táblázatomat, és minden egyes lehetőséghez 3-3 playt rendelek hozzá lehetséges válaszként. Ezeken túl speciális play-csomagokat is összegyűjtök:
- pressure package (sok blitzes playek)
- coverage package (sok emberes zónavédekezős playek)
- last minute package (utolsó percen belüli playek)
- special package (az ellenfél esetleges különleges playei ellen összerakott playek)
Tapasztalataim szerint ezekbe a kaegoriákba sorolt playekkel le lehet hozni az egész mérkőzést.
És akkor most pár szóban a tendenciákról.
Kezdjük azzal, hogy mi is az a tendencia. Offense tendency-nek nevezzük azt a gyakorlatot, amit az offense egy adott szituációban általában követni szokott. Például leendő ellenfelünk 10 db 1&10 szituációból 8-szor passzolt. Mondhatjuk, hogy a first down tendencia az, hogy passzolni fognak. Vagy éppen 3&3-nél 5-ből 4-szer középen futnak. Ez esetben elmondhatjuk, hogy third and short szituációban inside rush a tendencia.
A defensive coordinator talán legnehezebb (és legfontosabb) feladata ezen tendenciák megismerése, - tegnerentúli szakzsargonnal élve - bejutni az ellenfél offensive coordinator fejébe. A tendenciák megismerésére gyakorlatilag egy hatékony módszer áll csak rendelkezésünkre: a videóelemzés.
Bár olvashatunk mindenféle számadatot, hogy egy-egy coordinator mennyi időt tölt el videózással, de azt gondolom, hogy a leghitelesebb, ha a saját adataimból indulok ki. 2011-ben az osztrák másodosztály mérkőzései előtti héten átlag 7 óra 40 percet töltöttem az ellenfél megismerésével és elemzésével, a magyar meccsek előtt ez a szám másfél óra volt. Ez az elemzés nagyon ritkán tud csak izgalmas lenni, hiszen egy mérkőzést akár 8-10-szer is megnéz az ember. Nekem az a technika vált be, hogy egyszer megnézem a mérkőzést globálisan és feljegyzem az első benyomásaimat. Aztán megnézem még egyszer, összeírva egyesével a playeket (a tendenciát ebből tudom kibogarászni). Ezután egy meccsnézés az offense fal miatt, egy a backek miatt, egy a receiver route-ok miatt. Aztán ha még valami érdekel, akkor még egyszer és még egyszer és még egyszer.
A látottak alapján pedig kezembe veszem a playbookot és összeállítom a game plant.
Most pedig pár gondolat a playcallról.
Ezesetben is elmondhatjuk, hogy számtalan stílus és módszer létezik a playek behívására. Nyilvánvalóan a leghatékonyabb módszer az, amit az NFL-ben is láthatunk, rádiókapcsolat a signal caller és a coordinator között. Erről azt kell tudni, hogy a rádiós sisak 1000-1200 USD-nál kezdődik és akkor még nincs kiépítve a használatához szükséges rendszer. Szóval nagyon költséges. Európában csak néhány csapat engedheti meg ezt magának (ők is inkább az offense-nél használják), általánosságban marad két opció, vagy a signal caller kifut az oldalvonalhoz és elmondja neki a coordinator a következő playt vagy kézjeleket használ a csapat. Én az utóbbi híve vagyok. Két dolog miatt is. Egyik, hogy jobban szeretem, ha a defense kész tud lenni minél előbb a playre, másrészt, hogy a signal callertől se vegyem el ezt a néhány másodperces pihenési lehetőséget, ami két play között rendelkezésére áll.
Az, hogy milyen playt választok, sokmindentől függ, az alapvető szempontokat már a game plan leírásánál ismertettem (field position, down and distance, tendenciák), emellé társul néhány kiegészítő információ, mint például az eredmény és a hátralévő idő. Illetve van néhány speciális szempont is. Az első egy-két drive-ot arra szoktam felhasználni, hogy feltérképezzem az ellenfél offense-ét, megnézzem, hogy a videóelemzéssel gyűjtött információk mennyire állják meg a helyüket. Egészen általános playeket hívok ilyenkor, sokszor ugyanazt többször egymás után és figyelem az ellenfél reakcióját. Ezt többek között azért is tartom hasznosnak, hogy lendületet vegyen a defense, felvegyék a mérkőzés ritmusát a játékosok. Van hátulütője is, ha nagyon nem azt játsza az offense, amit a videóelemzések alapján várok tőlük, akkor ezek a feltérképező drive-ok touchdownnal zárulhatnak. Hozzátartozik a történethez, hogy én azért tudom ezt a gyakorlatot viszonylag nyugodt szívvel követni, mert tudom, hogy mellettem egy high scoring offense dolgozik. Emellett sok esetben pszichológiailag sem hátrányos rögtön a mérkőzés elején egy hidegzuhany a defense játékosai nyakába. Félreértés azonban ne essék, ez még véletlenül sem azt jelenti, hogy feladnám az első néhány drive-ot. Azonban egy-két jó feltérképező drive-val mérkőzéseket lehet nyerni. (Erre tökéletes példa volt az Alpin Hammers elleni 2011-es Iron Bowl, ahol rögtön az első negyedben kaptunk két touchdownt, majd több pontot nem is szerzett az ellenfél.)
Még egy érdekes aspektusát mutatnám be a playcallnak, ami sokkal inkább az emberi oldalát mutatja a védelemnek, és biztos vagyok benne, hogy közel sem elterjedt szemléletről van szó. Azt hiszem, ezzel a dologgal azért foglalkozom, mert gyerekekkel kezdtem el először dolgozni, és megfigyeltem, hogy fenn kell tartani az érdeklődésüket, a lelkesedésüket és ezáltal az intenzitásukat. Nem szabad hagyni, hogy megunják a playeket, ezért minél változatosabb playeket kell hívni és időről időre be kell hívni ”fun playeket”. Ilyen playek lehetnek az all blitzek (tapasztalataim szerint a defense játékosai imádnak blitzelni), szokatlan coverage-ek (például falembereket visszahúzni coverage-be) vagy csak simán az általánostól eltérő stuntok. Az évek alatt megfigyeltem, hogy egy-két ilyen ”fun playre” még a legfegyelmezettebb felnőtt játékosoknak is szükségük van időnként. Nagyon hasznos lehet egy-egy ilyen play beszúrása a playcall folyamatba főleg hosszú és felőrlő drive-ok során. Az külön öröm, ha sikeres is ez a play. Például amikor még a Wolves Juniors-ban 4-4 alapfelállással játszottunk, a srácok imádták a 3 Farkas playt (még a Danube Dragons tapasztalt juniorjai (és edzői) sem nagyon tudtak mit kezdeni ezzel a ritkán behívott play-jel).
Vagy a 9 fős magyar junior bajnokságban a ”kuki” playt.
Maga a playcall folyamat egyébként egyike a legfárasztóbb és legintenzívebb agyi tevékenységnek, amivel eddig dolgom volt. Egy nehezebb merkőzés után nekem kell 10-15 perc, hogy egyáltalán értelmes kommunikációra legyek képes és legalább 1-2 óra, hogy az idegi feszültség már elviselhető szintre csökkenjen.
De coordinatori oldalról ez a kulcsa a sikernek. Hiába raksz össze egy playbookot, hiába tanítod meg a játékosaidnak, ha nem tudod sikerrel használni.
A game plan ugyebár a playbook egy kivonatos része. Ez igaz az offense és a defense esetében, különösebb magyarázatra talán nem is szorul ez az állításom, hiszen egyértelmű, hogy az adott mérkőzésre a playbookból válogatjuk össze a playeket. Rögtön az első különbség azonban az, hogy szerintem a defense game plannek sokkal jobban kell idomulnia az ellenfél offense-éhez, mint egy offense game plannek az ellenfél defense-éhez (rugaszkodjunk el a hazai viszonyoktól, itthon nagyjából azonos szintet képvisel ezen a téren a két fajta game plan). Éppen ezért a jó defensive game plant mindig úgy képzeltem el, mint egy halmazábrát. Az optimális defensive game plant a defense playbookjának és az ellenfél offense playbookjának metszete adja.
Hogyan készül el a game plan? Nem két perces folyamat. Ahogy azt Zsolt posztjában is olvashattuk, a game plan célja, hogy ne kelljen a coordinatornek minden egyes playcall előtt minden egyes playen végigpörgetnie az agyát. Akárcsak az offense esetében, a defense game plan is szituációkat vesz számba és azokra ad válaszlehetőséget. Nagy különbség az offense-hez képest azonban, hogy itt a szituációknál nem mi döntjük el, hogy mit csináljunk, hanem ki kell találnunk, hogy az ellenfél mit fog csinálni és arra kell választ találnunk.
Példaként: 2&5. Defense playcall szempontból az egyik legrosszabb szituáció, hiszen ebben a helyzetben gyakorlatilag bármelyik playéhez hozzányúlhat az offense. Egyből meg akarják csinálni a first downt? Vagy biztonságosan gyűrik le a távolságot? Futni fognak vagy passzolni? Ha futnak, középen vagy szélen? Ha passzolnak, röviden vagy hosszan? Ezekre a kérdésekre gyakorlatilag csak egyféleképpen tud választ találni a defensive coordinator, itt kap szerepet a tendenciák ismerete. De erről kicsit később.
Tehát szituációkat vetünk fel. Vannak a game plan boardoknak (vagy playcalling sheetnek, ahogy jobban tetszik) általános, mindenki által használt tartozékai de alapvetően a coordinator saját preferenciája szerint dönthet, hogy mit és hogyan szerkesszen bele táblázatába, végtére is az egésznek az a célja, hogy az ő tevékenységét segítse. Láttam néhány amerikai defense game plan boardot és azokból évek alatt raktam össze egy olyat, ami nekem - jelenleg - teljesen megfelel. Az alábbi szituációkat tartalmazza az én playcall sheetem:
- 1st down
- 2nd and short, 2nd and medium, 2nd and long
- 3rd and short, 3rd and medium, 3rd and long
- 4th down go for
- unsure punt (ha nem biztos, hogy negyedikre puntolni fog az ellenfél)
- red zone
- goal line
- own goal line (ha az ellenfél a saját goal line-jától indul)
Mindegyik szituációt szétbontottam arra, hogy passz vagy futás lesz. Passz esetén rövid, közepes és hosszú passzokra, futásnál pedig külső és belső futásokra tagoltam a táblázatomat, és minden egyes lehetőséghez 3-3 playt rendelek hozzá lehetséges válaszként. Ezeken túl speciális play-csomagokat is összegyűjtök:
- pressure package (sok blitzes playek)
- coverage package (sok emberes zónavédekezős playek)
- last minute package (utolsó percen belüli playek)
- special package (az ellenfél esetleges különleges playei ellen összerakott playek)
Tapasztalataim szerint ezekbe a kaegoriákba sorolt playekkel le lehet hozni az egész mérkőzést.
És akkor most pár szóban a tendenciákról.
Kezdjük azzal, hogy mi is az a tendencia. Offense tendency-nek nevezzük azt a gyakorlatot, amit az offense egy adott szituációban általában követni szokott. Például leendő ellenfelünk 10 db 1&10 szituációból 8-szor passzolt. Mondhatjuk, hogy a first down tendencia az, hogy passzolni fognak. Vagy éppen 3&3-nél 5-ből 4-szer középen futnak. Ez esetben elmondhatjuk, hogy third and short szituációban inside rush a tendencia.
A defensive coordinator talán legnehezebb (és legfontosabb) feladata ezen tendenciák megismerése, - tegnerentúli szakzsargonnal élve - bejutni az ellenfél offensive coordinator fejébe. A tendenciák megismerésére gyakorlatilag egy hatékony módszer áll csak rendelkezésünkre: a videóelemzés.
Bár olvashatunk mindenféle számadatot, hogy egy-egy coordinator mennyi időt tölt el videózással, de azt gondolom, hogy a leghitelesebb, ha a saját adataimból indulok ki. 2011-ben az osztrák másodosztály mérkőzései előtti héten átlag 7 óra 40 percet töltöttem az ellenfél megismerésével és elemzésével, a magyar meccsek előtt ez a szám másfél óra volt. Ez az elemzés nagyon ritkán tud csak izgalmas lenni, hiszen egy mérkőzést akár 8-10-szer is megnéz az ember. Nekem az a technika vált be, hogy egyszer megnézem a mérkőzést globálisan és feljegyzem az első benyomásaimat. Aztán megnézem még egyszer, összeírva egyesével a playeket (a tendenciát ebből tudom kibogarászni). Ezután egy meccsnézés az offense fal miatt, egy a backek miatt, egy a receiver route-ok miatt. Aztán ha még valami érdekel, akkor még egyszer és még egyszer és még egyszer.
A látottak alapján pedig kezembe veszem a playbookot és összeállítom a game plant.
Most pedig pár gondolat a playcallról.
Ezesetben is elmondhatjuk, hogy számtalan stílus és módszer létezik a playek behívására. Nyilvánvalóan a leghatékonyabb módszer az, amit az NFL-ben is láthatunk, rádiókapcsolat a signal caller és a coordinator között. Erről azt kell tudni, hogy a rádiós sisak 1000-1200 USD-nál kezdődik és akkor még nincs kiépítve a használatához szükséges rendszer. Szóval nagyon költséges. Európában csak néhány csapat engedheti meg ezt magának (ők is inkább az offense-nél használják), általánosságban marad két opció, vagy a signal caller kifut az oldalvonalhoz és elmondja neki a coordinator a következő playt vagy kézjeleket használ a csapat. Én az utóbbi híve vagyok. Két dolog miatt is. Egyik, hogy jobban szeretem, ha a defense kész tud lenni minél előbb a playre, másrészt, hogy a signal callertől se vegyem el ezt a néhány másodperces pihenési lehetőséget, ami két play között rendelkezésére áll.
Az, hogy milyen playt választok, sokmindentől függ, az alapvető szempontokat már a game plan leírásánál ismertettem (field position, down and distance, tendenciák), emellé társul néhány kiegészítő információ, mint például az eredmény és a hátralévő idő. Illetve van néhány speciális szempont is. Az első egy-két drive-ot arra szoktam felhasználni, hogy feltérképezzem az ellenfél offense-ét, megnézzem, hogy a videóelemzéssel gyűjtött információk mennyire állják meg a helyüket. Egészen általános playeket hívok ilyenkor, sokszor ugyanazt többször egymás után és figyelem az ellenfél reakcióját. Ezt többek között azért is tartom hasznosnak, hogy lendületet vegyen a defense, felvegyék a mérkőzés ritmusát a játékosok. Van hátulütője is, ha nagyon nem azt játsza az offense, amit a videóelemzések alapján várok tőlük, akkor ezek a feltérképező drive-ok touchdownnal zárulhatnak. Hozzátartozik a történethez, hogy én azért tudom ezt a gyakorlatot viszonylag nyugodt szívvel követni, mert tudom, hogy mellettem egy high scoring offense dolgozik. Emellett sok esetben pszichológiailag sem hátrányos rögtön a mérkőzés elején egy hidegzuhany a defense játékosai nyakába. Félreértés azonban ne essék, ez még véletlenül sem azt jelenti, hogy feladnám az első néhány drive-ot. Azonban egy-két jó feltérképező drive-val mérkőzéseket lehet nyerni. (Erre tökéletes példa volt az Alpin Hammers elleni 2011-es Iron Bowl, ahol rögtön az első negyedben kaptunk két touchdownt, majd több pontot nem is szerzett az ellenfél.)
Még egy érdekes aspektusát mutatnám be a playcallnak, ami sokkal inkább az emberi oldalát mutatja a védelemnek, és biztos vagyok benne, hogy közel sem elterjedt szemléletről van szó. Azt hiszem, ezzel a dologgal azért foglalkozom, mert gyerekekkel kezdtem el először dolgozni, és megfigyeltem, hogy fenn kell tartani az érdeklődésüket, a lelkesedésüket és ezáltal az intenzitásukat. Nem szabad hagyni, hogy megunják a playeket, ezért minél változatosabb playeket kell hívni és időről időre be kell hívni ”fun playeket”. Ilyen playek lehetnek az all blitzek (tapasztalataim szerint a defense játékosai imádnak blitzelni), szokatlan coverage-ek (például falembereket visszahúzni coverage-be) vagy csak simán az általánostól eltérő stuntok. Az évek alatt megfigyeltem, hogy egy-két ilyen ”fun playre” még a legfegyelmezettebb felnőtt játékosoknak is szükségük van időnként. Nagyon hasznos lehet egy-egy ilyen play beszúrása a playcall folyamatba főleg hosszú és felőrlő drive-ok során. Az külön öröm, ha sikeres is ez a play. Például amikor még a Wolves Juniors-ban 4-4 alapfelállással játszottunk, a srácok imádták a 3 Farkas playt (még a Danube Dragons tapasztalt juniorjai (és edzői) sem nagyon tudtak mit kezdeni ezzel a ritkán behívott play-jel).
De coordinatori oldalról ez a kulcsa a sikernek. Hiába raksz össze egy playbookot, hiába tanítod meg a játékosaidnak, ha nem tudod sikerrel használni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése