2013. január 29., kedd

Super Bowl beharangozó

Ezúttal ketten írtuk meg a cikket. Francesco a defense-ekről, Zsolt pedig az offense-ekről írt, a special teamet ketten követtük el. Szakmai blogtól elvárhatóan nem foglalkoztunk és nem tértünk ki a Super Bowl bulvár oldalaira. Inkább kisérletett tettünk arra, hogy egy-egy aspektusát megragadva mutassuk be a két csapatot. Éppen ezért jóslásokba sem bocsátkozunk. Szigorúan a tényekre és a számokra fókuszáltunk.

49ers

Offense
Colin Kaepernick. Egy QB Nevadából. Egy másodéves, aki a csúcsra juttathatja a 49ers-t 17 év után és aki játékával forradalmasíthatja az NFL-t. Akinek a Super Bowl lesz a 10. meccse mint kezdő QB (ez a harmadik legalacsonyabb szám a Super Bowlok történetében). Beteljesítheti azt a fajta új játékmódot amit idén elkezdett Russell Wilson és RGIII is. Egy teljesen új szemléletet hozhat egy olyan ligába, ami soha nem a radikális változtatásairól volt híres.
Hiába a pistol offense, hiába a zone read. Amit többen is kiemelnek Kaepernicknél az a kar és az ebből fakadó passzolási képesség. Erő és pontosság. Ehhez jön még a futás és a kiemelkedő olvasási képesség. Kaeperninck elmúlt 3 mérkőzésén a futás kísérleteinek a száma: 3 (utolsó alapszakasz meccs), 16 (Green bay elleni playoff meccs), 2 (Atlanta elleni konferencia döntő). Kaepernick eddigi 9 meccsén a QB ratingje 82,8 ami ezt a 9 hetet figyelembe véve a legmagasabb az összes QB közül az NFL-ben. A szezonban a passzokhoz viszonyított overthrown/underthrown (hosszan illetve röviden megdobott passzok) aránya az egész ligában neki a legalacsonyabb 13% (Matt Ryan és Drew Brees 14%-14%). Amíg mindenki a zone readről beszél, addig látható, hogy ez csak egy eszköz a sokból, de nem a döntő. A döntő a zone read és a passzok kombinációjából fakadó váratlanság ami a defensek megosztásához vezet és ami a 49ers offense kiszámíthatatlanságát okozza. Ez a fajta defense oldali bizonytalanság és az offense oldali sokrétűség jól levezethető Vernon Davis elmúlt négy mérkőzésének példáján is. Vernon Davis irányába a passzok száma az elmúlt 4 meccsen: 1, 2, 5, 6. Davisnek a konferencia döntőn 106 yardnyi elkapása és egy TD-je volt. Míg az elöző 5 meccsen összesen volt 90 yard elkapása és 0 TD-je. Ebből jól látható, hogy WR (TE)-ek terén sincs kimondottan első számú WR (TE). Kaeperninck nagyon jól osztja meg a célpontokat.
Futások terén az alapszakaszban a 4. legtöbb yardot hozták meccsenkénti átlagban, ez a rájátszásban sem csökkent.
Alapvetően elmondható, hogy egy kiegyensúlyozott offense-ről van szó, rengeteg tehetséges fiatal és rutinos játékossal, akik képesek mind a földön, mind a levegőben meccset nyerni.
49ers offense, kiszámíthatatlanság és meglepetés.


Defense
Kétségtelen, hogy ha mostanában a 49ers-ről beszélünk, majdnem mindenkinek az offense jut eszébe, Colin Kaepernick futásai, az option play-ek, Vernon Davis, Randy Moss. Pedig a szezon előtt, illetve a szezon elején még nem igazán erről volt szó. Tény, hogy Alex Smith bench-elését követően új erőre kapott a Frisco offense, de mégis - ahogy az a szezon elején is egyértelműen megmutatkozott -, a csapat igazi erejét a rendkívül konzisztens és megbízható defense adja.
Pedig ez a defense aztán a lehető legegyszerűbb, legszimplább védelem, még cserélni sem igazán szoktak. Ezt a rendszert viszont gyakorlatilag tökéletesen hajtja végre a csapategység. Kapott pontok terén az alapszakasz második helyén végzett a san francisco-i csapat átlagosan 17,1 meccsenkénti kapott ponttal. Kapott yardok terént pedig harmadikok lettek 294,4 yarddal. Akárcsak a Ravens, ők is 25 labdát szereztek és a third down conversion statisztikai adatai is a dobogóra emelték őket, harmadikok lettek 33%-kal.


A 49ers egy 3-4 defense-t játszik, amit egy kicsit azonban módosítottak. Alapvetően a fal közepén az egész profi mezőny egyik legjobb defensive tackle-je, Ray McDonald és Justin Smith helyezkedik el. Mellettük jobb oldalon a line of scrimmage-en áll két pontos állásban Aldon Smith (a liga legjobb pass rushere), bal oldalon pedig vagy kettő vagy három pontos állásban Ahmad Brooks. Ez a négy játékos adja az esetek túlnyomó többségében a pass rush-t, néha előfordul, hogy Aldon Smith egy safety-vel zone blitz-et hajt végre. De ez ritka. Mint ahogy az is, hogy ne négy fős legyen a pass rush.
Ray McDonald és Justin Smith two-gap felelősséggel dolgozik, szinte minden play-nél megtámadják a velük szemben álló offensive guardot, míg Aldon Smith és Ahmad Brooks minimális kontakt után támadják a backfieldet. Ezt a formációt leginkább csak úgy szokták módosítani, hogy a falba felmegy Isaac Sopoaga és átállnak egy hagyományos 3 falas felállásra (nose tackle és kettő defensive tackle). Ekkor a két szélső linebacker a fal mellett, a line of scrimmage-en helyezkedik el.


A secondary elsősorban cover 2 védekezést játszik, man, man-press és zone coverage változatokkal. Tulajdonképpen a Frisco védelmében egyedül a secondary az, aminél találhatunk néhány gyenge pontot. Tarell Brown cornerback és Dashon Goldson safety játékában a legnagyobb probléma, hogy nem sikerül mindig elég szoros coverage-ot tartaniuk és igen sok complete pass megy el rajtuk. Brown coverage-a főleg a rövid és középhosszú passzoknál sebezhető, míg Goldson nem egy, nem kettő hosszú passzt nézett be (az Atlanta Falcons ellen az NFC konferencia döntőben kettőt is). Hatalmas erőssége még a coverage-nak, hogy a check-downok ellen remekül védekeznek.
A linebacker sor együtt, egységként a legjobb az NFL-ben. Főleg a két inside linebacker az, akikre mindenképpen ki kell térni. Patrick Willis évek óta a legjobbak között van nyilvántartva, ő a védelem vezére. Mellé azonban idén nőtt fel NaVorro Bowman. Ketten együtt remekül játszák be a pályát, nagyon szépen váltanak, szemmel látható, hogy mennyire megértik egymást. A defense-ek - és kiváltképp a linebackerek - körében használatos egy kifejezés, az impact tackle. Impact tackle a tackle-ök egy csoportjának összefoglaló neve, lényege, hogy azokat a tackle-öket foglalja össze, melyek nagy hatással vannak játékra. Ezek a következők: futás megállítása három yardnál hamarabb, tackle for loss, play megállítása 3. és 4. downnál, sack, forced fumble. A 49ers két középső linebackere ezen a téren is kimagasló teljesítményt nyújtott, Bowman a 2., Willis pedig az 5. a ligában. Megjegyzendő, hogy nincs még egy csapat az NFL-ben, ahol két játékos is top 10-es lenne ebben a kategoriában.

Tulajdonképpen egyetlen dologra kell majd figyelnie a 49ers defense-ének a Super Bowlon, mégpedig Joe Flaccora. Egyrészt meg kell őt zavarni és hibára késztetni, másrészt nagyon kell figyelni a hosszú passzokra, hiszen kétségtelen, hogy a Ravens irányítója jelenleg az NFL legjobb deep-ball passerje.

Ravens

Offense
A Ravens offense tökéletes ellenpéldája a 49ers offense-nek. A Ravens megtestesítője a pro style offense prototípusának. Az állandóságnak amit az NFL képvisel. Megnézve a számokat, könyörtelen pontossággal játszanak és ez ami megnehezíti az ellenük való játékot.
Joe Flacco, QB Delawerből. Ötödik évében egymást követő meccsen játszott le a pályáról két leendő Hall of Fame QB-t. Peyton Manninget és Tom Bradyt. Tette mindezt idegenben játszva. A Bostoni győzelme volt a hatodik amit idegenben nyert meg és ezzel rekordot állított fel az NFL-ben. Előtte még soha senki nem nyert hat idegenbeli meccset. Az idei három rájátszás meccsen 8 TD passza, 0 interceptionje és 114,7-es QB ratingje volt.
Flacco jelenleg az NFL legjobb deep-ball passzolója. A Patriots elleni mérkőzésig az idei 18 meccsén 44 húsz vagy efelletti yardos passza volt, ezekből 1442 yardot szerzett és 15 TD-t ért. 105 hosszabb passz kísérletéből 0 volt interception.
Flacco szinte tökéletes passzjátékát egészíti ki a futó játék. Ami egyben az egész offense-nek is a kulcsa, a hatékonyság. A futó játék Ray Rice és Bernard Pierce. Fizikumukat tekintve szinte egyformák. Pierce egy kicsit nagyobb. Viszont mindkettejük futó stílusa tökéletesen egyforma. Mindketten fizikálisak, agilisek, jól látnak a pályán, jól látják meg a réseket, amikbe remekül vágnak be.
Pierce rookie (idei harmadik körös draft pick volt, a Temple egyetemről) és a frisseségét és agilitását jól mutatja, hogy az alapszakaszban szerzett 532 rush yardjából 375-t szerzett ütkőzés után.
Ravens offense, pontosság és hatékonyság a legmagasabb szintre emelve.


Defense
Egész szezon alatt azt gondoltam, hogy a leginkább overrated alakulat az egész NFL-ben. Ezt remekül alá is támasztották az alapszakaszban, hiszen majdnem minden statisztikai kategorában a középmezőnyben kullogtak. Meccsenkét kapott yardok: 350.9 yard (17. az NFL-ben), meccsenként átlagban kapott pontok: 21.5 (12. az NFL-ben). A közepes teljesítmény a takeaway-ek terén is jelentkezett, 25 alkalommal szerzett labdát a védelem. Azonban egy nagyon fontos kategoriában, nevezetesen a third down conversion arányban viszont a liga hetedik legjobbja, ellenfeleik 36%-ban tudtak first downt elérni a harmadik kísérletnél.


Alapvetően a Ravens is 3-4 defense-t játszik.
A defensive line igazi erejét Haloti Ngata és Ma'ake Kamoeatu adja, de nem szabad elfeledkezni Terrence Cody-ról sem. A pass rush-ban még Arthur Jones és Paul Kruger segít be. Az endek egyébként időnként három, időnként pedig két pontos állásban helyezkednek el a line of scrimmage-en.
Egy 3-4 defense önmagában nem számít egy óriási nagy fegyverténynek, hiszen a legáltalánosabb defense formáció a mai footballban. Azonban a Baltimore elképesztően változatos blitz sémákkal dolgozik, sima blitz-ek, zone blitz-ek, combo blitz-ek váltogatják egymást. Emellett a passzjáték ellen a legnagyobb fegyverük - és ez adja a baltimore-i defense igazi erejét - a különféle coverage variációk és kombinációk. Azonos formációból szinte megszámlálhatatlan coverage variációt láthattunk akár a New England ellen a konferencia döntőben, akár a szezon során. Például alkalmanként a flat zone-okat túlterhelve a rövid passzok ellen mennek, néha a kulcsjátékosokat double vagy triple coverage alá vonják, játszanak man és zone defense-t is egyaránt. Az idei rájátszásban csak akkor kerültek kellemetlen helyzetbe, amikor a két cornerback mellé egy nickel backet is a pályára toltak, ezekben az esetekben többször is zavar támadt és az egyébként egymást annyira zseniálisan megértő és egymással együtt dolgozó secondary többször is elváltott.
Maga a védelem egyébként egy fő koncepcióra épül: meg kell támadni a line of scrimmage-et. Futó play-eknél a széleket lezárják (ebben Paul Kruger jár élen) és középre kényszerítik a futásokat, ahol azok elhalnak a defensive line és a középső linebackerek kezében. Passznál pedig szintén az irányítót a zsebben tartják és összeroppantják azt.


Ha már a középső linebackerekről van szó, nem mehetünk el Ray Lewis neve mellett. Kétségtelen, hogy ő a vezére ennek a védelemnek. Hajtja, űzi a társait. És hiába kopik már a gyorsasága, szakértők szerint az elmúlt néhány évben hozza a legjobb játékot egész pályafutása alatt. A rájátszásban pedig egyértelműen csapata legjobbja. Eddig 44 tackle-t csinált, ami a második legtöbb, egy rájátszásban szerzett tackle az NFL történetében. Már a 49ers defense-ének bemutatásánál említettem az impact tackle statisztikát. Nos, ebben a kategoriában Dannell Ellerbe 21. az NFL-ben, Ray Lewis pedig a 33.

Végezetül 4 kulcs, amivel a defense felülkerekedhet a 49ers offense-én:
1. Fel kell készülni a trükkös play-ekre (fake toss, flea ficker, reverse, double reverse), a read optionökre és a remekül megtervezett pass play-ekre.
2. A wideout-okat (és Vernon Davis-t) meg kell verni a line of scrimmage-en.
3. A liga legjobb offensive line-ját semlegesíteni kell.
4. A 49ers szinte mindig jobbra fut és balra passzol.

A két 52-es: Ray Lewis és Patrick Willis

Special teamek
1967 és 2000 között összesen 2 olyan Super Bowl volt, ahol 3 vagy kevesebb pont döntött. 2001 óta pedig 4 meccs volt amikor 3 vagy annál kevesebb pont döntött. A trend jól látható, egyre több a szoros meccs. Ilyenkor hatványozott szerepet kapnak a kickerek. Amiben a 49ers nem áll túl jól. David Akers 49 FG kisérletből mindössze 29-t rúgott be, ami borzalmasan rossz arány (69%). A csere kicker 58%-on áll... A Ravens oldalán ez közel 91 %-os. Ez a különbség a meccs sorsát is eldöntheti.
Mivel két elég komoly defense találkozik, önmagában a field position is kiemelt szerepet kapthat ezen a Super Bowlon, így a kickoff és punt csapatokra valamint a return csapatokra is nagy teher hárulhat. A Ravens puntere Sam Koch bár még csak a hetedik évét tölti a profik között, igazai veteránnak számít - és ez az eredményein is meglátszik. Ráadásul élete legjobb formáját hozza idén, átlagban 46,9 yardos puntokat produkál és puntjainak mindösszesen 8,8%-a lett touchback.
A 49ers oldalán Andy Lee a punter, aki élete kilencedik profi évében pályafutása messze legjobb statisztikáit produkálja idén 48,1 yardos átlaggal, és mindösszesen 6,8%-os touchback aránnyal. Tehát elmondhatjuk, hogy a puntereken nem fog múlni.
A baltimore-i első számú returner Jacoby Jones. Elsődleges pozíciója szerint ő wide receiver, de gyakorlatilag főállású returner. Remeknek számító, 30,7 yardos kickoff return átlaga van, mellé 2 touchdownt is szerzett (egyik egy 108 yardos visszahordás volt). Punt returnök terén sincsenek rossz statisztikái, átlag 9,2 yardot hoz, 1 TD-nal.
A Frisco első számú visszahordója Ted Ginn, akinél szintén elmondhatjuk, hogy főállású returner és csak névleg receiver (az idei szezonban 2 elkapása volt). 23 yardos átlaggal hordja vissza a kickoffokat és 10,2 yardos átlaggal a puntokat. San francisco-i oldalon még érdemes megemlíteni LaMichael James nevét. Az Oregonból érkezett rookie amellett, hogy már megmutatta, mennyire gyors és agilis running back, a kickoff returnök tekintetében is szép statisztikával rendelkezik, 14 visszahordásból átlag 29,8 yardot hozott.
Mindent együttvéve, figyelemmel az összes egységre, a Baltimore Ravens valamivel jobb special teammel rendelkezik. Az, hogy valójában ez mennyire lesz számottevő tényező, nehéz lenne előre megjósolni.


A végezetül a bevezetővel ellentétben mindketten megteszük tippjeinket a Super Bowl győztesére és a meccs végeredményére.
Francesco: Super Bowl győztese San Francisco 49ers, 49ers vs Ravens 30:23
Zsolt: Super Bowl győztese San Francisco 49ers, 49ers vs Ravens 34:31

1 megjegyzés: